"A kiválóság nem örökletes. A minőség nem veled születik. Csak akkor lehetsz a legjobb, ha a legjobbakkal veszed fel a versenyt."

Gundel Károly

2011. szeptember 12., hétfő

SZÜLETÉSNAP...












Ahogy ígértem, hoztam pár képet a Születésnapról. Talán ez volt idáig a legjobb...Annyira jól sikerült, olyan édes volt az összes kölyök, hogy tényleg megérte a sok fáradozást. Remek idő volt, talán még túl meleg is, úgy hogy minden gyerek arca olyan piros volt, mint a paradicsom. Míg a gyerekek játszottak, pár anyukával és apukával a teraszon beszélgettünk, eszegettünk ezt azt, és a gyerekek által meghagyott falatokat. Az  ugrálóvár bírta a starpát, a 13 gyerek nem kímélték az biztos. Ettek, ittak, ugráltak, aztán megint ittak és megint ittak...Talán csak addig volt szusszanásnyi ideje a várnak, míg az ügyességi játékokat játszottuk. Volt tojás egyensúlyozás, puzzle kirakás, célba dobás, puding-etetős verseny, labda játék és ízlelő játék. Annyira élvezték, olyan lelkesek voltak, úgy buzdították egymást, hogy még az utca végén is lehetett hallani a versenyt, a kertből...Minden játékot előkészítettem, egy kosárba tettem a "hozzávalókat", így nem kellett mindenért elszaladgálni. Utána megint ugráltak, majd jött a Torta. Persze a lányok teljesen oda volt a lóért, és Krisztikének is nagyon tetszett. A móka kedvéért, olyan gyertyát vettem, amit nem lehet elfújni, illetve elalszik egy pillanatra, de aztán újra felcsillan a fénye. Jókat nevettünk, hogy fújkálta az ünnepelt és nem tudta a lángokat legyőzni. A torta csokoládé volt, kakaós piskóta, ganache krémmel töltve. Hát nem mondom, megizzasztott egy kicsit a piskóta szabása, de aztán össze állt a kép, és aránylag elég jó Ló, sikeredett. Minden gyerkőc megkapta az ajándék só-liszt házikót hazainduláskor, amit nagy örömmel vittek haza, és láttam, hogy még az anyukáknál is osztatlan sikert aratott a kis meglepetésünk. Szóval, megérte a két nap készülődés és a fáradozás, mert tényleg, "buli volt a javából"...És akkor jöjjön pár kép a mókáról...


Az ételek..



Fasírtsüni






Almás pite...







Két tepsi Pizza...







Minyonok...





És persze a sós rágcsálni valók és a temérdek innivaló...


A Vár...


A fél kertet elfoglalta, pedig egyáltalán nem mondható kicsinek a kertünk. 6 méter magas és 5 méter szélesen magasodott a gyümölcsfák között.











Összcsúszás....






Csúszik az ünnepelt, fülig ér a szája...














A verseny...


















A nap végén, pedig Karcsi még a nótáját is elhúzta, a megfáradt szülinaposnak...












15 megjegyzés:

  1. Gratulálok a szülinaposnak, nagyon jó buli lehetett, látszik, hogy élvezték a gyerekek. És a TORTA hát az egyszerüen gyönyörű

    VálaszTörlés
  2. Én is gratulálok, de főleg neked, a nagy készülődéshez :)Nagyon tuti lett a lovacska, és arik lettek a békák, örülök, hogy az én ötletem is eljutott a kis ünnepelthez! Isten éltesse sokáig!

    VálaszTörlés
  3. Boldog szülinapot a leányzódnak!
    Ezt a bejegyzést már nagyon vártam! A torta gyönyörű lett! A fasírt süni is nagyon tetszik és az egész menü. Rengeteg ötlettel és szeretettel készülődtél, várható volt, hogy jól sikerül. Aranyosak a képek, estére szegény tényleg jól kifáradt...

    VálaszTörlés
  4. Nagyon Boldog Születésnapot Kívánok a Kis Ünnepeltnek!
    Remek kis bulitok volt, nem csodálom, hogy jól érezték magukat a gyerekek:D

    VálaszTörlés
  5. Sok-sok boldogságot kívánok a szép kislányodnak!
    Neked pedig csak gratulálni tudok a sok finomsághoz, jövök ötletért januárban! Irigyellek is, mert nálunk mindkét lány szülinapja januárban van, és elég korlátozottak a lehetőségek egy lakásban! :(
    Ja, a lovad nagyon cép lett és okos dolog volt kisebb kockákra vágni a pitét és a pizzát! A rafinált kis gyertyát hol lehet beszerezni?
    Jó, hogy ennyi képet tettél fel, így egy kicsit ott érezhettük magunkat nálatok! :)))

    VálaszTörlés
  6. Istenke éltesse a kislányodat sokáig! Nagyon emlékezetes lesz ez a szülinap a kislányodnak, de a többi kis vendégnek is mert igen szépen megvolt rendezve. Mindenre odafigyeltél, jó programot csináltál nekik a játékkal, a csúzdával.Finom süteményeket készítettél és nagyon szép tortát! A kislányod is elfáradt egy kicsit a végére, de gondolom Te is?:-))

    VálaszTörlés
  7. Boldog szülinapot! Igazi fantasztikus gyermek álom szülinap volt

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép ez a torta :)

    Nézz be hozzám, egy díj vár Rád :)

    VálaszTörlés
  9. Kriszti, fantasztikus bulit hoztál össze:) A lovas torta fantasztikus,az én lányom is lovas tortát szeretne jövőre. Nagyon klassz, hogy jó idő volt, mert így legalább ugrálhattak a kertben a gyerekek, jobb, mint utána takarítani a lakást. Mégegyszer boldog szülinapot Krisztikének:)

    VálaszTörlés
  10. Boldog szülinapot!
    A torta nagyon jó, a békák a férjemnek is tetszettek. :)))

    VálaszTörlés
  11. Boldog szülinapot a lányodnak, neked pedig gratulálok a sikeres szervezéshez. Ez a gyertya az én lányomnak is kedvence volt...

    VálaszTörlés
  12. Gyönyörű lett a torta, és a többi nasi is nagyon ötletes!
    Boldog szülinapot a kislányodnak! :)

    VálaszTörlés
  13. Kedves Mindenki!!

    Köszönöm szépen a jó kívánságokat, mindet bezsebeltük! Mára kipihentem magam, úgy hogy folyt.köv. a konyhámban... :o)))

    VálaszTörlés
  14. Nagyon tartalmas és finom, jól sikerült bulit szerveztél, nagyon boldog szülinapot utólag is, egyúttal külön köszöntenélek Titeket, szülőket is, akik mindent megtesztek és örömmel a gyerekek boldogságáért!

    VálaszTörlés
  15. Nagyon boldog születésnapot kívánok kislányodnak!!!

    Csodálatos napot szerveztél neki, olyan jó volt nézegetni a boldog kis arcocskákat.:)

    VálaszTörlés