"A kiválóság nem örökletes. A minőség nem veled születik. Csak akkor lehetsz a legjobb, ha a legjobbakkal veszed fel a versenyt."
Gundel Károly
2011. június 20., hétfő
HASSELBACK BURGONYA
A legnagyszerűbb sült burgonya formáció, amit eddig ettem. Főleg ilyenkor nyár elején, amikor az új burgonyát még pucolni sem kell, csak alaposan megsikálni. Bármilyen feltét mellé nagyon finom kísérő, legyen az sült, vagy valamilyen szaftos husi. De egy friss, öntettel nyakon locsolt saláta mellé is mennyei egy tál érel lehet.
Elkészítése: A közepes méretű burgonyákat alaposan megsikáljuk, majd kissé leitatjuk róla a vizet. Fogunk egy evőkanalat, beleültetjük a burgonyát, / akkor jó a burgonya mérete, ha pont bele illik a kanálba / majd éles késsel, 2 mm méterenként bevagdossuk. A kanál széle megakadályozza, hogy kés túlszaladjon és végig vágjuk a burgonyákat. Mikor minddel végeztünk, tepsibe rakosgatjuk őket, olajjal meglocsoljuk és befűszerezzük a burgonyákat. Én fűszersót és citromborsot szoktam használni. Forró, 200 C-os sütőbe tesszük a tepsit, és kb. 50 perc alatt, 1-2 szer megfordítva és az olajjal meglocsolgatva, pirosra sütjük a krumplikat. Ma, pirított csirkemell csíkokkal, és főtt kukoricával tálaltam...
2011. június 15., szerda
MÁKOS MEGA ROPI
Esténként, mikor fáradtan lehuppanunk a fotelba, olyankor olyan jó "semmit tenni"...Rögtön, ropogtatni való kedvünk támad. Nos, erre a legalkalmasabb ilyenkor, ez a mákos mega ropi...Reccsen-roppan és törik. Egy-két rúd, és máris jó kedvünk támad, hogy ma is meg volt a kötelező nasi...
Hozzávalók: 30 dkg sima liszt, 5 dkg teljes kiőrlésű liszt, 3/4 pohár langyos víz, 1 csapott evőkanál só, 1 mokkáskanál cukor, 1 evőkanál olaj, 1 evőkanál szemes mák, 1/4 kocka friss élesztő.
Az élesztőt kevés langyos vízben felfuttatjuk. Majd a többi hozzávalóval együtt, kenyér tésztát dagasztunk. Letakarjuk, majd meleg helyen kétszeresére kelesztjük a tésztát. Ezután átgyúrjuk, majd diónyi darabokat szaggatva a tésztából, kb. 25 cm-hosszú rudakat sodrunk belőlük. A rudacskákat, sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk, majd előmelegített sütőben, 175 C-on pirosra, ropogósra sütjük a ropikat.
2011. június 12., vasárnap
HELLO KITTY TORTA
Az ünnepelt...
Timikének készítettem ezt a Hello Kitty tortát. Ő, a párom nagybátyjának a fogadott lánya. Timi szellemi fogyatékos, Kéthelyen él intézetben. Az anyja eldobta, nem törődik vele, és így a párom nagybátyáék szokták évente kétszer elhozni őt nyaralni illetve teleni, egy-egy hónapra. Egyébként már egy felnőtt nő, most tölti a 36. életévét. Nagyon ragaszkodó, szeretetigényes emberke, állandóan ölelget és szeretget minket. Nagyon jól érzi itt magát, sokat próbál segíteni és nem mellesleg szorgalmas is. A hétéves lányommal jól eljátszanak, szeretik egymást. Mindig panaszkodik, hogy az intézetben sosem kap tortát...Most is, és tavaly is sütöttem neki, hogy boldog legyen. Tavaly Barbie torta volt, idén meg ez a Hello Kitty-s. Citromos ízűt kért, így teljesítettem a kívánságát. Lemon curd krém, mascarponeval keverve. Ezzel lett töltve a torta. Remélem tetszeni, és ízleni is fog neki...
Hozzávalók egy zsúr tortához: 3 tojásból sütött, kerek piskóta lap / 3 lapba vágva /, 2 citrom, 2 tojás, 12 dkg cukor, 1 evőkanál étkezési keményítő, 25 dkg mascarpone krém. A díszítéshez: marcipán, étcsokoládé, cukorgyöngy.
A kész piskótát 3 lapba vágjuk, majd félre tesszük, míg elkészítjük a citromos krémet. Először a lemon curd krémet főzzük meg. Egy nagyobb lábasban felteszünk vizet forralni, ebbe beleállítunk egy akkora tálat, amely belefér és az alja beleér a forró vízbe. A tálba ütjük a két tojás, hozzáadjuk a cukrot, a citromok átszűrt levét és az étkezési keményítőt. Kézi mixerrel lassú fokozaton, addig keverjük, míg besűrűsödik a citromos krém. Ha elkészült, levesszük a tűzről és kihűtjük. Ha teljesen kihűlt a krém, hozzáadjuk a mascarpone krémet és habosra felverjük az egészet. Ezzel krémmel töltjük meg a tortát. A torta oldalára, és a tetejére is hagyunk keveset a krémből, hogy a marcipán rá tudjon majd ragadni. Kiszabjuk a marcipánt kerekre, ráillesztjük a torta tetejére, és olvasztott csokoládéval megrajzoljuk a cica fejét. Marcipán masnival és cukor gyönggyel díszítjük a tortát.
2011. június 6., hétfő
ROPOGÓS MANDULA TALLÉR
Maradék tojásfehérje hasznosítására való ez a finom, ropogós mandulás tallér. Szinte a semmiből készül, és mégis egy tálkányi nassolni való lesz belőle. Az aprósüteményes tál, egyik szereplője lehet, pl. Karácsonykor, vagy Húsvétkor...
Hozzávalók: 2 tojás fehérje, 5 dkg liszt, 6 dkg cukor, csipet só, 3 dkg vaj, 10 dkg szeletelt mandula.
A tojásfehérjéket kicsit felverjük, hogy habosak legyenek, hozzáadjuk a lisztet, a cukrot, a sót és a szeletelt mandulát. Összekeverjük. Sütőpapírral kibélelünk egy nagyobb méretű tepsit, és fél evőkanálnyi halmokat teszünk a masszából, egymástól kissé távolabb. A halmokat a kanál hátával, kőrkőrösen ellapítjuk, lényeg, hogy vékony legyen, mert minél vékonyabbak a korongok, annál ropogósabbak lesznek a tallérok. Előmelegített sütőben, kb. 175 C-on, pirulásig sütjük a tallérokat. Mikor kihűltek, akkor szedjük le őket a sütőpapírról.
2011. június 3., péntek
TÖLTÖTT KARALÁBÉ
Tavasszal, mikor még igen zsenge a karalábé, akkor szoktam hagyomány szerűen elkészíteni a töltött karalábét. Hamar megpuhul, és zsenge íze, jól harmonizál a csirke húsával. Nagyon finom, egy tál étel, tejföllel-tejszínnel készítve a legjobb...Még a finnyás nagy fiam is megevett belőle egy jó nagy tányért...
Hozzávalók: 5-6 db zsenge karalábé, 1/2 kg csirkemell filé, 1 kisebb fej hagyma, 1 tojás, 1 csokor petrezselyem, 1 marék rizs, só, bors, 1 leveskocka, 2-2 dl tejföl és tejszín, 2-3 evőkanál liszt.
A karalábékat megpucoljuk, kisebb zsenge leveleit félre tesszük, majd karalábé vájóval, a közepüket kivájjuk, ügyelve arra, hogy nehogy kilyukasszuk a karalábék alját. A kivájt karalábé darabokat félre tesszük, a zsenge leveleit pedig vékony csíkokra felvágjuk. A csirke mellet ledaráljuk, hozzáadjuk a finomra vágott hagymát, a tojást, a megmosott rizst, a vágott petrezselyem felét, majd ízesítjük sóval és az őrölt borssal. Alaposan kikevert masszát készítünk belőle. A húskrémet beletöltjük a karalábék üregeibe, majd betesszük őket egy lábosba. Köré szórjuk a karalábé darabkákat, és felöntjük annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Rámorzsoljuk a leveskockát, rászórjuk a csíkokra vágott leveleket és megsózzuk. Fedő alatt, lassú főzéssel, puhára pároljuk az ételt. Közben a tejszínt, a tejfölt, és a lisztet össze keverjük. Ha megfőttek a karalábék, kivesszük őket a léből, majd a habarással behabarjuk az ételt. Összeforraljuk az egészet, majd vissza tesszük a töltött karalábékat a lábosba. A maradék petrezselyemmel meghintve, forrón tálaljuk.
2011. május 30., hétfő
VERDENS BESTE
Ez egy redeti Norvég sütemény...Évekkel ezelőtt a NLC, Sütik-képpel c. topikjában söpört végig a Verdens hullám. Aki élt és mozgott, mind megsütötte, és magasztalta ezt a méltán finom süteményt. Én is sokszor elkészítettem már, és mindig nagy sikert arattam vele, a vendégeim körében. Lényege a friss házi tojás, és a kíméletes sütés. Nem szabad magas hőfokon sütni, mert a tojáshab megég a tetején, és alul pedig, nyers marad a tészta..
Hozzávalók:
12,5 dkg margarin, 12,5 dkg porcukor, 12,5 dkg liszt, 4 tojás, 4 evőkanál tej, 1/2 sütőpor.
A margarint habosra keverjük a 12,5 dkg cukorral, majd a 4 tojás sárgájával. Hozzáadjuk a tejet, majd a sütőporral elkevert lisztet. A tojások fehérjét keményre verjük a 20 dkg cukorral.
A sárga masszát egy sütőpapírral bélelt, kb. 20x30 cm-es tepsibe kenjük, (tepsi szélein hagyunk kicsi helyet, mert terjeszkedni fog) majd rá a cukros tojáshabot. 150 °C-os sütőben megsütjük. Elég hamar megsül, érdemes többször ránézni és tűpróbát végezni. Ha nagyon barnulna a tojáshab a tetején, akkor takarjuk le a sütés vége felé. Míg sül a tészta, addig elkészítjük a vanília krémet.
Krém: 6 dl tej, 1 vaníliás pudingpor, 2 evőkanál liszt, 15 dkg cukor, 1 vaníliás cukor, 4 tojás, csipet só.
4 dl tejet felforralunk, a tojásokat szétválasztjuk. A sárgájákat kikeverjük a megmaradt 2 dl tejben, a kétféle cukorral és a liszttel, és a pudingporral. A fehérjét pedig, csipet sóval kemény habbá verjük. Ha felforrt a tej, állandóan kevergetve hozzá csurgatjuk a tojásos masszát és sűrű krémmé főzzük. még forrón belekeverjük a tojáshabot. a krémet kihűtjük.
Ha kihűlt a tészta is, hosszában két részre vágjuk és vaníliakrémmel megtöltjük. Porcukorral meghintjük és pirított dióval díszítjük a kész süteményt.
2011. május 15., vasárnap
TENGERI CSILLAG
Hozzávalók 4 csillaghoz:
45 dkg sima liszt, 6 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt, 1/3 kocka friss élesztő, 1 dl tej, csipet cukor, 1 csapott kávéskanál só, 3 dl langyos víz.
Az élesztőt a langyos cukros tejben elkeverjük és felfuttatjuk. A felfutott élesztőt hozzáadjuk a többi hozzávalóhoz, és alaposan kidagasztjuk. Meglisztezzük, letakarjuk és meleg helyen kb. 1 óra alatt a kétszeresére kelesztjük a tésztát. Mikor megkelt, 8 darabra vágjuk, gombócot sodrunk belőlük, majd 10 percig, ismét pihentetjük a tészta gombócokat.
Pihentetés után, mindegyik gombócból ovális hengert sodrunk, hosszában és keresztben is, a közepükbe fakanál nyelet nyomunk, hogy vágat keletkezzen.
Középen csavarunk egyet a tésztán és kettőt egymásra teszünk, hogy úgy nézzenek ki, mint egy szélforgó...
Sütőpapírral bélelt tepsiere rakosgatjuk a csillagokat, a csillagok csücskeit kissé meghajlítjuk, majd letakarva, ismét 15 percig pihentetjük a tésztát.
Előmelegített sütőben, 175 C-on, kb. 35-40 perc alatt szép barnára sütjük a csillagokat.
Frissen, ropogósan, tea vajjal és fekete kaviárral, mennyei reggeli...
2011. május 13., péntek
EPERMISU
Lassan beköszönt az eper szezon. Már lehet kapni magyar epret is, habár ez még fólia alatt érett, de már elég finom, édes az íze...Minden évben alig várom a "szedd magad" akciókat, ilyenkor az epres kosarunkkal felvértezve indulunk az eperföldekre. Aznap nincs, hát és derékfájás, órákig képesek vagyunk hajolgatni az eper bokrok között. Szedés közben degeszre esszük magunkat és mire haza érünk, alig bírunk ránézni a frissen szedett eper halmokra. Persze, ha elmúlik a jóllakottság, rögtön neki állunk ennek finom desszertnek...
Hozzávalók:
6 dl sűrű tejföl, 20 dkg porcukor, 35 dkg eper pürésítve, 5 dl tejszín kemény habbá verve, 450 gr. puha fajtájú babapiskóta / az a legjobb, aminek cukros egy kicsit a teteje.../.
A sűrű tejfölt kikeverjük a porcukorral, belekeverjük az előzőleg alaposan megmosott és pürésített epret. A tejszínt kemény habbá verjük, majd lazán hozzákeverjük a tejfölös-epres krémhez. Veszünk egy tetszőleges jénai tálat, lerakunk az aljára egy sor piskótát, erre kenjük az 1/3 rész krémet, majd piskóta, krém, piskóta és végül a maradék krém következik. A tetejét díszíthetjük tejszínhabbal és eperrel. Fontos, hogy egy éjszakára vagy legalább 5-6 órára hűtőbe tegyük, hogy a piskóta megpuhuljon és magába szívja a nedvességet.
2011. május 10., kedd
PIRÍTOTT TÉSZTA WOKBAN...
Már megint egy kínai kaja....Hm, mert egyszerűen imádjuk. Egyrészt az íze, másrészt pedig, hogy a "percek alatt kész van" c. kategóriába tartozása miatt. És talán azért is szeretjük mert egészséges a sok zöldségtől. Jó, van benne hús is, de kevés, fehér és nem olajban sült...Szóval, ma ismét ferde szemet öltöttem a konyhában és pikk-pakk elkészítettem ez a fincsi Kínai pirított tésztát. Semmi olyan nagyon különleges dolog nem is kell hozzá, ha a szója szószt és a szezám olajat nem annak vesszük. A kínai tésztához pedig csak annyit fűznék, hogy ha nagyon eredetiek akarnánk lenni, akkor vegyünk, de szerintem a sima magyar Gyermelyi is tökéletesen megfelel erre a célra..
Hozzávalók 4 személyre: 1 csomag kínai v. spagetti tészta, 1 csirkemell, 1 sárgarépa, 1/4 fej káposzta, 3-4 nagyobb csiperke gomba, 2 szál újhagyma, 2 evőkanál szezámmag, 3 tojás, só, bors, chili szósz, szója szósz, olaj, pár csepp szezám olaj, 1/2 citrom leve, 2 gerezd fokhagyma.
A tésztát, sós, lobogó vízben "all dente" megfőzzük, majd félre tesszük. A csirkemellet csíkokra vágjuk, megsózzuk, borsozzuk és kevés olajon készre sütjük és félre tesszük. A répát, a káposztát és a gombát, gyufaszál vékony csíkokra vágjuk, az újhagymát felkarikázzuk. A wokban kevés olajat forrósítunk, hozzáadunk pár csepp szezám olajat, majd beledobjuk a zöldségeket, rászórjuk a szezámmagot és nagy lángon pirítani kezdjük. Sózzuk, borsozzuk, chili szósszal, az áttört fokhagymával és a citromlével ízesítjük. Állandóan kevergetjük és ropogósra sütjük. Mikor elkészült hozzáadunk kb. 2 evőkanál szója szószt, hozzáadjuk a kifőtt tésztát, majd alaposan átkeverjük. Közben a tojásokat habosra keverjük egy csipet sóval, és rántottát sütünk belőle. Mikor megsült, csíkokra felvágjuk, és azt is a tésztához keverjük. Forrón tálaljuk a pirított tésztát a csirke csíkokkal.
2011. május 9., hétfő
ZEBRA KOCKA
Finom kekszes-kókuszos sütemény...szinte azonosulva a kókusztekerccsel. Azonban egy apróságban mégiscsak különbözik tőle, hogy a kókuszkrémje főzve van benne...
Hozzávalók: 500 gr. őrölt keksz, 5 evőkanál keserű kakaópor, 3 evőkanál baracklekvár, 1 evőkanál rum, 5 dkg tea vaj, 5 evőkanál porcukor, kb. 3 dl tej.
A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk. annyi tejet adagolunk hozzá, hogy formázható, nyújtható masszát kapjunk. Olajos papírral átkenünk egy kb. 20x30 cm-es tepsit. A kekszes alapot 3 egyenlő részre osztjuk, majd porcukorral meghintett alapon, akkora lapot nyújtunk belőlük, amki éppen beleférnek a tepsibe. Közben elkészítjük a krémet is.
Krém: 3 dl tej, 3 evőkanál liszt, 1 vaníliás cukor, 5 evőkanál cukor, 5 dkg tea vaj, 15 dkg kókuszreszelék.
Tetejére: 1 tábla keserű csokoládé, 2 kávéskanál olaj.
A tejből, a lisztből és a vaníliás cukorból, és a fele kókuszból, sűrű pépet főzünk, majd kihűtjük. Ha kihűlt a krém, hozzáadjuk a porcukrot a maradék kókuszt és a vajat. Habosra keverjük, majd ezzel krémmel töltjük meg a lapokat. Az első lapot a tepsibe helyezzük, rákenjük a fele krémet, majd a második lap jön és a krém másik fele. A végén az utolsó lappal befedjük a sütemény. Tetejére olvasztott csokimáz kerül.
2011. május 8., vasárnap
"LÁBTÖRLŐ"
A sorozatos képlopások miatt a "Lábtörlőmre" Is vízjel került...
Meg ne ijedjen senki, ez nem egy hagyományos ajtó előtti lábtörlő, hanem egy virslis-tésztás,
finom lepény féleség. Egyszerű pizza tészta, virslivel megszőve. Gyerekbulira készült, kockára vágva ehetik majd a lurkók mustárral, ketchuppal, majonézzel megízesítve. Különben egy négytagú családnak is bőven elég, egy egyszerű vacsorára...
Pizza tészta: 35 dkg liszt, 1.5-2 dl tej, 1/4 kocka friss élesztő, 1-1 csapott kávéskanál só és cukor, 1 evőkanál olaj.
A szövéshez: 7 db roppanós virsli
Lekenéshez: 1 tojás
A tészta hozzávalóiból tésztát dagasztunk, ha kell még tejet pótolunk, majd letakarva, meleg helyen duplájára kelesztjük. Ezután kinyújtjuk kb. 25x35 cm-es lappá, majd óvatosan átemeljük egy sütőpapírral bélelt tepsire. Pizzavágó kőrkéssel, hosszanti irányban végig vágjuk a tésztát, de végeinél kb. 2 cm-re meghagyjuk a széleket. Ezután a hosszában félbe vágott virsliket, beszövögetjük a tészta csíkok közé. Felvert tojással lekenjük, majd előmelegített sütőben, 180 C-on pirosra sütjük a "lábtörlőt".
Mikor megsült, kicsit hűlni hagyjuk, majd különböző mártásokkal és friss kerti zöldségekkel tálaljuk.
.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)









