RESTAURÁLÁS és TECHNIKAI SZÜNET

Ilyen volt és ilyen lett...

Elöljáróban el kell mondjam, hogy megemelem az összes kalapomat a restaurátorok előtt, akik régi, ócska, lepusztult bútorokból, csodát alkotnak. Történt velem nem is olyan rég, hogy egy ismerősnél járva, megpillantottam egy ócska kis padocskát a lépcsőházban. A sarokban állt elnyűve, tele pakolva nehéz, amolyan tipikus lépcsőházi cserepes virágokkal... Hogy, hogy nem, megláttam benne a szépségét, a kecsességét és "gyermeki énjét". Eredetét nem ismerem azóta sem, de biztos vagyok benne, hogy egy ügyes kezű asztalos nagypapa készítette, az unokáinak a régi időkben. Igazi, faragott gyerek-padocska. Ott állt szegény ütött-kopottan, idejét múlva, szomorú állapotban. Arra gondoltam, hogy ennél azért jobb sorsra lenne érdemes, így akcióba lendültem. Megkértem az ismerősömet, csengessünk be a gazdájához, hátha megválik tőle, némi anyagi szolgáltatás ellenében. Szerencsém volt, nem nőtt a szívükhöz eme kedves padocska, így nyomban az enyém lehetett. Nagyon örültem neki, biztos voltam benne, hogy szépen rendbe hozom majd, hogy aztán a régi fényében tündökölhessen újra. Az elszántság nagy volt, sőt még a tudás is, bár be kell valljam, soha életemben nem csináltam még ilyen munkát. Gondoltam mit nekem a csiszolás meg a festés, menni fog az pikk pakk alatt... Persze, naivan ezt gondoltam. Akkor szembesültem az igazsággal, amikor kezemben a csiszolópapírral, nem jutottam egyről a kettőre. Húztam-vontam a dörzspapírt, de a festék az Istenért nem akart megmozdulni rajta... Sehogy nem akarta az igazságot, az amúgy is már pattogzó festék... Külső segítséget voltam kénytelen igényelni. Jancsikám hozta a fúrógépet drótkoronggal, a flexet csiszolókoronggal, meg mit tudom én még miféle inkvizíciós készülékeket, ami aztán segített megszabadítani a padot, a nem oda illő festékrétegektől. Pár napig eltartott a munka, volt  csiszolás, hol így, hol úgy. A végére aztán csak sikerült és ott díszelgett a padocska fáig letakarítva. Ez után jöhetett a festés. No, ne gondoljátok, hogy aztán az is simán ment! Az Ikea-ban vásárolt fehér antik pác, olyat művelt, amit még nem láttam. Ahogy kentem a fát, úgy túrósodott a festék az ecseten. Gondolom kioldott még a fából valami szert, ami megkötött az ecset szálain. Ezt nem akartam elhinni! Tehát: festék nem jó, új kell! Vizes-bázisú. Lett is... Festettem, csiszoltam, majd megint festettem és újból festettem. A végén pedig jöhetett a szalvéta-technika, szép rózsákkal. Hát ilyen lett az én aranyos kis padocskám.  A kislányom már be is fogta, azon írja a leckéjét az asztalhoz húzva... Nem tudom új korában milyen volt, de szerintem megint szép lett. Aranyos, romantikus és az enyém...

És most essen pár szó a technikai szünetről is...

Az én édes kiscicám leverte az asztalról az imádott fényképezőgépemet, ami szerencsétlen módon az optikájára esett. Behalt rajta a zoom, így  használhatatlan lett a masinám. Mehetek vele a szervizbe. Vagy javítható vagy nem...
 Majd kiderül. Minden esetre addig nem tudok fényképezni, így szünetel a fényképezés... Nem örülök neki, de ez van.