"A kiválóság nem örökletes. A minőség nem veled születik. Csak akkor lehetsz a legjobb, ha a legjobbakkal veszed fel a versenyt."

Gundel Károly

2013. március 18., hétfő

HÚSVÉTI TOJÁSOK ÉS HÚSVÉTI AJÁNLÓ















A hétvégén tojást festettünk a kislányommal, hiszen ebben a cudar időben Húsvét közeledtével mit is tehetne az ember, a jó meleg lakásban.... Egy kosárkányival készült, remélem elég lesz majd a pasiknak... De szigorúan csak az kap, aki jó illatú rózsavizet hoz majd. Vödör és szódásüveg kizárva! Szóval ebben az ítélet időben, ami most volt hétvégén, ki sem dugtuk az orrunkat 3 napig. Jól el voltunk. Festegettünk, játszottunk, tévéztünk. A tojások sima barna héjúak voltak, ezt festettük be fehér festékkel és erre került rá a szalvéta technika. Igazán romantikusra sikeredtek úgy, ahogy a korábban megmutatott első széria. Alig várom, hogy felakaszthassam őket a barkaágakra, habár ebben az üvegtálban is jól mutatnak...

 Hankkától és Elisabethtől meghívást kaptam a Húsvéti Ajánló c. játékra, amit Éva indított el. Nekem is meg kell hívnom két gasztrobloggert, akinek szívesen olvasnám az ajánlását... Az én választásom :




és




Amit én ajánlok a Húsvéti asztalra, azok a következő ételek...







 

















 

















Zebra kocka







A legjobb sajtos rúd 








Húsgombócos káposzta









Fogadjátok szeretettel!



Illéskrisz Konyhája



11 megjegyzés:

  1. Minden meseszép! Nagyon szépek a tojások amiket készítettetek, ügyesek vagytok . Az ünnepi ajánlásod csodás bármelyiket tennéd is elém, vendég lennék szívesen :-) Köszönöm hogy folytatod a játékot!

    VálaszTörlés
  2. Ugyanarra gondoltunk a cudar időben! :)
    Nagyon jól mutatnak a húsvéti tojások!

    VálaszTörlés
  3. Jó, szép, de akkor már most híztam 2 kilót, csak a látványtól! Mi lesz velem, ha elmegyek Hozzátok? ;-D Képzeld, mi is barkácsoltunk tegnap ebben a ronda, esős időben. Nekünk sem volt kedvünk kimenni. Úgy látszik most ennek volt itt az ideje, hogy legyen sok szép minden az ünnepekre! :-))

    VálaszTörlés
  4. Kezdem előlről, sorban: Csodaszép az új fejléced, a tojások:) És bármelyik fogást szívesen megkóstólnám, de a libamáj viszi a pálmát:)

    VálaszTörlés
  5. A tojások is gyönyörűek, de a húsvéti ajánló igazán mesés. Minden csoda finom és istenien néz ki.

    VálaszTörlés
  6. Le a kalappal a húsvéti tojások előtt, valami elképesztően gyönyörűek! A menüsorod meg.....nincs még egy kiadó hely az ünnepi asztalotoknál? ;-)

    VálaszTörlés
  7. Pazar kínálat, bármelyiket szívesen látnám az asztal(unk)on. A tojások nagyon szépre sikerültek, a locsolkodók el lesznek ájulva tőle.

    VálaszTörlés
  8. A tojások csuda klasszak lettek, irigykedem a locsolókra.:) Remek húsvéti felhozatal, legszívesebben mindet végigkóstolnám. Reménykedjünk, hogy a húsvéti ünnepekre megjön a várva, várt tavasz is.

    VálaszTörlés
  9. Gyönyörűek a húsvéti tojások, nagyon ügyesek vagytok! :) A kínálatod pedig szuper, csodásak a fotóid! :) A puncstortád tetszik legjobban, kipróbálós lesz nálunk is! :)

    VálaszTörlés
  10. Most értem ide, pedig nagyon siettem! :)) Nagyon köszönöm a kedves invitálást a játékra! Bár most nagyon kevés időm van, de igyekszem eleget tenni a kérésnek!

    A tojások gyönyörűek! A testvérem csinált régebben sok szépet ezzel a szalvéta technikával, de az eszembe se jutott, hogy tojást is lehetne vele "festeni".

    VálaszTörlés
  11. Nagyon örvendek hogy feltetted a Husvéti finomságokat. A paraszt sonka, a sült libamáj...imádom! A puncs tordát mese szép, és már is el vittem a receptet. A kalácsok is nagyon guszták és finomak. Minden, egytöl egyig nagyon szép is rendkivüli finom. A Husvét tojások gyönyörüek...ugy veszem észre hogy dekupázs? Ügyesek vagytok, lányok!

    VálaszTörlés