"A kiválóság nem örökletes. A minőség nem veled születik. Csak akkor lehetsz a legjobb, ha a legjobbakkal veszed fel a versenyt."

Gundel Károly

2011. október 21., péntek

BIRSALMASAJT











Van a kertünkben, egy birsalmafa, ami minden évben szépen terem. Kicsit öregecske már, de azért van rajta termés. Mikor megértek rajta a szép sárga pelyhes gyümölcsök, anyukám mindig készített nekünk birsalmasajtot. A legjobban apu szerette, esténként ott majszoltuk a frissen vágott szeleteket a vacsora után. Igazi téli csemege volt. Hogy őrizzem a hagyományt, én is neki álltam a főzésének. Sosem készítettem még, úgy hogy új voltam a pályán...A Főorvos asszony Évike, szépen elmondta sorban, hogy mit csináljak. Szó szerint követtem az instrukciókat és lám, tökéletesre sikeredett. Egyébként semmi varázslat nincs a dologban, minden fakszni nélkül is készíthetünk magunknak birsalmasajtot.



Hozzávalók: szép, hibátlan, fényes birsalma, cukor, 1 citrom leve.






A birsalmákat alaposan megmossuk, négybe vágjuk, majd magházát kivágjuk és egy lábosba rakosgatjuk a gerezdeket. Egy korty vizet aláöntünk, fedővel lefedjük, és nagyon lassú tűzön, néha megkevergetve, teljesen puhára pároljuk a gyümölcshúst. Mikor már annyira megfőtt, szinte szétesett az egész, akkor egy másik lábosba átszedve, lemérjük a gyümölcshús tiszta súlyát. Ugyan annyi cukrot hozzákeverünk, majd mikor a cukor elolvadt benne, botmixerrel pürésítjük az egészet. Hozzáadjuk a citrom levét, és kb. 10-15 percig még együtt főzzük a pürét. Nagyon vigyázzunk, mert ahogy fő, folyamatosan pöfög, és "köpködi" a gyümölcspürét fölfelé. Én nagyon féltem, hogy megégetem magam, ezért rátettem a fedőt, és néha támadóállásba lendülve, kavartam rajta egyet. Irtó mókásan nézhettem ki, de nem volt kedvem megégetni magam...Mikor készen lett, akkor fóliával kibéleltem pár hosszúkás formát vagy tányért, és kiadagoltam a tálakba a pürét. Felrakosgattam őket a szekrény tetejére és két nap múlva meglestem, hogyan is állnak a sajtjaim. A tetejük szépen megkötött, így mindegyiket meg tudtam fordítani, hogy a másik oldaluk és szépen kiszáradjon. Ezután fóliába csomagoltam őket, hogy ne száradjanak nagyon ki, és felraktam őket a kamra polcra. Ha véletlenül nem lesz itthon éppen valami nassolni való, és édességhiányban fogunk szenvedni, csak leveszek a polcról egy sajtot, szelek belőle pár katonát és máris csillapíthattuk az olthatatlan vágyunkat a szénhidrát után...





21 megjegyzés:

  1. Istenien néz ki:) Még soha nem ettem birsalmasajtot, ez valahogy kimaradt.Meddig áll el, olyan, mint a lekvárok?

    VálaszTörlés
  2. volt egyszer, hol nem volt, mikor sokat készítettem egy évben. tavaly ismétlés célból vettünk egy csomó birsalmát, majd az epeműtétem közbeszólt, birsek megromlottak. idén remélem összejön.
    minden esetre olyan gyönyörű fotókat készítettél, hogy menten beleharapok a monitorba.

    VálaszTörlés
  3. Trollanyu!

    Hű, mit hagytál ki az eddigi életedben...Nem kóstolni birsalmasajtot...Becsomagolva, hűvös helyen, sokáig eláll, már ha marad. Címed? Küldhetek kóstolót... :o)))

    4Gyerek!

    Az epe műtét, tényleg nem jó elfoglaltság...De siess, mert nem tudom meddig árulják...Ha beleharapsz a monitorba, akkor most meg a fogad miatt nem fogsz tudni főzni sajtot. :o)) Vicceltem...

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű borostyán színe van!!! Jó intelem, amit írsz, rám múlt héten mérgesen kipöfögött és megégette az orrom egy részét, rögtön lejött a bőr. Bocsánat mindenkitől a horrorért, de tényleg nagyon tud fájni! Úgyhogy csak óvatosan :)

    VálaszTörlés
  5. Ó ez nagyon finom. De régen ettem ilyet, nagymamám csinált és apróra vágott diót is tett bele. Nagyon szép lett a sajtod !

    VálaszTörlés
  6. Húúú csodaszépek a fotók!:)Rám is vár a birsalma főzés, rengeteg termett idén. Vagy ezen a hétvégén, vagy a következőn állok neki.
    Grat Kriszti még egyszer, csodaszépek!:)

    sherpa

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű a birsalma is és a fotók is!!!
    Sosem ettem még ilyet, pár kockával meglephetnél. :D Igen guszta kis nassolni való! :)

    VálaszTörlés
  8. Tavaly én is próbálkoztam. Órákig főztem, aztán az utolsó pillanatokban nem tudtam odafigyelni, és megbarnult az alja (mintha lekapott volna). Elment a kedvem tőle, de azért befőttes üvegekbe öntöttem és amikor kihűlt a hűtőbe raktam. El is felejtkeztem róla, aztán egyszer megkóstoltam. Finom volt!!! Csak csúnya barna foltok voltak rajta. A Tied gyönyörű lett. Lehet, hogy újra megpróbálom, ha találok még birsalmát.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon klassz lett, a fotók is csodásak.
    Én is a múlt héten főztem, a párom imádja. A hétvégén újra készítek, ugyanígy készítem én is.

    VálaszTörlés
  10. Vicuska!

    Köszönöm! Akkor nem véletlenül féltem a főzés közben. Tényleg nagyon oda kell figyelni!

    Éva!

    Köszönöm! Én direkt nem tettem bele diót, mert úgy hallottam, hogy ha a dió megavasodik benne, akkor az egészet elronthatja..Szerintem dió nélkül is nagyon fincsi! Talán jövőre egybe teszek, és azt esszük meg elsőnek...

    Sherpa!

    Köszönöm! Jó, hogy neked a kertben terem...:o))

    Barbi!

    Akkor feltétlen főzzél, mert biztos fog ízleni! érdemes egyszer kipróbálni. Olyan az íze mint a zselé cukornak, csak sokkal finomabb!

    Maria!

    Köszönöm! Ezt sajnos nem lehet ott hagyni, legalábbis figyelni a keverésre, mert hamar lekap...Minél kevesebb víz kell alá, hogy hamarabb kiszáradjon a tálban. :o))

    Gesztenye!

    Köszönöm! Mi is szeretjük, mármint én és a gyerekek..Már csak páromat kell rávenni, hogy kóstolja meg...

    VálaszTörlés
  11. Csodásak a képeid,tényleg arra ösztönzik az embert,hogy majd_majd beleharapjon a monitorba:)

    VálaszTörlés
  12. Aleda!

    Igen, már 4Gyerek is ezt írta. Pedig mikor fotóztam még a nap sem sütött...:o)))

    VálaszTörlés
  13. Gyönyörűek a fotóidon, egyetértek Aledával. Anyukám szokott készíteni, én még nem próbáltam. Ahogy leírod, nem is annyira bonyolult elkészíteni. :)

    VálaszTörlés
  14. Most volt időm , csak benézni hozzád .
    Gratulálok a Csodás munkádhoz !
    Én is régen készítettem birsalma sajtot , de kedvet kaptam hozzá .

    VálaszTörlés
  15. A nagymamám csinált mindig birsalmasajtot, és dióval fantasztikusan finom volt. Én még sose csináltam, de látva a képeidetm muszáj lesz! :))

    VálaszTörlés
  16. Nagyon gusztusosak lettek! Egyszer én is csináltam, évekkel ezelőtt. Még mindig van belőle a falon. :-)
    A recept azt írta, hogy a magházával együtt főzzük meg, mert a közepében van a legtöbb pektin, amitől kemény lesz. Nem tudom, hogy mitől, de valahogy nem sikerült kiszárítani rendesen, és egy kicsit penészes lett.
    Ezeket látva újra kedvet kaptam hozzá.

    VálaszTörlés
  17. Petra!

    Érdemes főzni, mert nem macerás. És nem mellesleg, nagyon fincsi!

    Zsóka mama!

    Örülök, hogy kedvet kaptál hozzá!

    Csiperke!

    A nagyik mindent tudnak! Szerintem ezek a receptek anyáról lányra szállnak...

    M@rti!

    Én erről még nem hallottam, de így kivágva is szuper lett! :o)))

    VálaszTörlés
  18. De jól néz ki :) Pont reggel kaptam egy jó nagy adag birsalmát ajándékba, pár nap és belevágok :)

    VálaszTörlés
  19. Köszönöm szépen a receptet!Az egész délelőtt ráment:) de megérte! Nos a trójai háború szerintem semmi nem volt ehhez képest de isteni íze lett. Életem első birsalmasajtja! A pöfögés és köpködés enyhe kifejezés:)inkább vulkánkitörések.... csodás a a recept semmi sallang és persze egyszerű.

    VálaszTörlés
  20. szép lett ,ahogy olvastam a kommenteket bevillant ,van 1 új fröccsenés gátlóm,/ amit az olaj sütésnél használnak/ vágok rá egy lyukat középre ,rá a lábosra és igy talán lehet kavargatni :D

    VálaszTörlés
  21. Én is magházastól főzöm, és átpasszírozom, majd az átpasszírozott gyümölcsöt mérem és ahhoz megy a cukor és a citromlé. Szárítgatni nagyon sokáig kell, és szellős helyen kell tárolni, nem szabad légmentesen lezárni a penészesedés miatt. A birsalmasajt hónapokig eláll, ha kellően kiszáradt és jól tároljuk. Diót, de akár mandulát, mogyorót is lehet bele tenni. Az avasodást úgy előzhetitek meg, ha megpirítjátok a diót és a többit is. Nekem a tavalyi birsalmasajtom a diós a nyár derekán fogyott el, semmi gondja nem volt. Idén is készítettem természetesen.

    VálaszTörlés