"A kiválóság nem örökletes. A minőség nem veled születik. Csak akkor lehetsz a legjobb, ha a legjobbakkal veszed fel a versenyt."

Gundel Károly

2012. augusztus 11., szombat

TEJSZÍNES TÚRÓTORTA MASCARPONÉVAL
















Egy klasszikusnak mondható túrótorta... Vettem a piacon friss házi túrót, hátha jobb lesz, mint a bolti... Hát persze hogy jobb lett. Össze sem lehet hasonlítani a nagyüzemi túróval. Megjegyzem nem volt eddig semmi gondom soha a boltival, de tényleg van egy kis különbség a kettő között. Szeretem ezt a tortát, mert nem nagy kaland elkészíteni és hamar meg is van. Míg kisül a piskóta, addig a krémet ki is tudjuk keverni. Már csak a piskótát kell kihűteni és már tölthető is a krémmel. Az én párom egyedül ezt a tortát eszi meg, ebből is kért máris két szelettel, amikor elkészült...


Hozzávalók a piskótához: 3 tojás, 5 dkg liszt, 5 dkg étkezési keményítő, 3 kanál víz, 1/2 csomag sütőpor, 1 csipet só, 10 dkg cukor.


A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét egy csipet sóval kemény habbá felverjük, a sárgájákat fehéredésig keverjük a cukorral. Ez után hozzáadjuk a vizet. A lisztet összekeverjük a keményítővel és a sütőporral, majd a tojásos krémhez keverjük. A végén lazán beleforgatjuk a tojáshabot is a masszába. A piskóta masszát egy sütőpapírral bélelt, 24 cm-es tortaformába töltjük és 175 C-on, megsütjük. Közben elkészítjük a krémet.

Krém: 1/2 kg friss túró, 25 dkg mascarpone, 1 citrom reszelt héja és leve, 15 dkg cukor, pár csepp vanília eszencia, 2 dl Hulala tejszínhab.


A túrót áttörjük, hozzáadjuk a cukrot, a vanília eszenciát a citrom reszelt héját és levét, a mascarponét. Elkeverjük. A végén lazán beleforgatjuk a tejszínhabot. 

A torta összeállítása: A piskótát lapjában félbe vágjuk és az egyik lapot visszatesszük a kapcsos tortaformába. Rákanalazzuk a krémet, elsimítjuk, majd a tetejére illesztjük a másik torta lapot. Alaposan lenyomkodjuk, majd lefedve a hűtőbe tesszük dermedni. Tálaláskor porcukorral meghintjük, úgy szeleteljük fel.








Illéskrisz Konyhája




2012. augusztus 5., vasárnap

"TOBZOSKA"
















Fantasztikus briósra leltem a minap Elisabeth képei közt, ezen az oldalon... Annyira megtetszett ez az érdekes formázási technika, hogy ma reggel már meg is sütöttem a családnak. Úgy is napok óta valami kalács-féleségre fájt a fogam. Az én kelt tésztámmal ellentétben ebben tojás is van, ami nálam nem megszokott... Nagyon könnyen formálható, rugalmas tészta lett belőle, könnyen lehetett vele dolgozni. Ebből a mennyiségből nekem 10 darab péksütemény született. Eredetileg, Csokoládéval töltött briós a neve. De sütés után ahogy ránéztem, a briósokra, nekem egyből a tobzoska / tatu / jutott róla az eszembe. Ezért én így neveztem el... Végül is mindegy hogy hívják, lényeg, hogy nagyon finom úgy ahogy van! Kakaóval és hideg tejjel fogyasztottuk el. Kis változtatásokkal, nálam így készült a tésztája:




Hozzávalók: 1/2 kg liszt, 2 dl langyos tej, 10 dkg cukor, 5 dkg olvasztott vaj, 2 dkg friss élesztő, 1/2 mokkáskanál só, 2 tojás, Töltelék: 5 dkg csokoládé. Lekenéshez : kevés tej, mák a szóráshoz.



Az élesztőt a fele mennyiségű tejben felfuttatjuk, a lisztet tálba szitáljuk. Ez után hozzáadjuk az összes hozzávalót, majd rugalmas tésztát gyúrunk belőle. Letakarva, duplájára kelesztjük a tésztát. Mikor megkelt, lisztezett deszkára borítjuk és lazán átgyúrjuk. Elfelezzük. Egyenként kinyújtjuk a tésztát kb. 25 x 35 cm-es lappá és ráreszeljük a csokoládét. A tésztát feltekerjük, mint a bejglit szokás. Éles késsel, 5 egyenlő részre felvágjuk. Ez után minden darab tekercset 1 cm-es szeletekre felvágunk. A széleket összecsippentjük és a csücsköket a süti aljára hajtjuk. 










Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk a kész süteményeket, majd letakarva 15 percet pihentetjük. Pihentetés után cukros tejjel átkenjük a sütiket, majd kevés mákot szórunk rájuk. Előmelegített sütőben, 175 C-on pirosra sütjük a péksütiket. Kakaóval vagy tejjel, frissen tálaljuk. 









Illéskrisz Konyhája



2012. július 6., péntek

A LEGJOBB SAJTOS RÚD...















Már korábban szemet vetettem erre a "Legjobb sajtos rúdra", amit Latsia blogjában láttam. Elhittem neki, hogy nagyon finom és bizton állítom, hogy nem árult vele" zsákba macskát..." Valóban a legjobb! Finom ropogós, jó ízű, igazi sajtos ropogtatni való. Sajtos rajongók ki ne hagyják! Nagyon egyszerű és kivitelezhető sós finomság, pillanatok alatt... Egy baráti összejövetel középpontja lehet! Csak ajánlani tudom!


Íme a receptje, változtatás nélkül ide másolva:


40 dkg liszt
6 evőkanál tejföl
20-25 dkg sajt reszelve
30 dkg margarin vagy vaj
1 ek só


A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, a sajt felét a tésztába tesszük, a sóval és a tejföllel összedolgozzuk.
Előfordulhat, hogy 1 evőkanállal több tejföl kell bele.
Azonnal kinyújtjuk kb. 1,5 cm vastagra, megkenjük 1 tojássárgájával és a reszelt sajttal jó bőven megszórjuk. (Minél vastagabbra nyújtjuk, annál finomabb lesz!)
Derelyevágóval kb. 1,5 cm széles, 7-8 cm hosszú csíkokra vágjuk és mehet is a sütőbe.
180 fokon sütjük kb.15-20 percig.



Nagyon finom!








ILLÉSKRISZ KONYHÁJA

2012. június 20., szerda

BLACKY...























Hol is kezdjem...Talán ott, hogy az állatbarát jó szívem megmentett egy kóbor lelket a házunk előtt... Éppen haza értünk estefelé az élményfürdőből, mikor a kapunk előtt, ott vánszorgott egy kis fekete kölyökkutya, csontsoványan és összeharapdálva. Annyira megsajnáltam, hogy ott lézeng étlen-szomjan ebben a dög melegben, hogy az volt az első, hogy hoztunk neki egy tál friss vizet és egy tasakos kutya eledelt. Hát azt látni kellett volna, ahogy ez ivott meg evett...Majdnem megfulladt, annyira habzsolta, szinte harapta a friss vizet és az ételt... Vérzett a háta és tele volt bolhával. Nem tudtam ott hagyni, bevittük a kertbe. Nagyon hálásan nézett a boci szemeivel, rögtön lefeküdt a lábtörlőre, mint ami egy jó kutyához illik. Sebét leápoltam, aztán nyugovóra tértünk. Féltem, hogy vonyítani fog éjjel, de egy mukkanás nélkül végig aludta az éjszakát a teraszon, a nyugágyamban. Nagyon édes, azt hitte, hogy neki lett az oda készítve... Másnap a kalandpark után irány volt az állatkereskedés, az állatorvos és a fürdőszoba. Fullszervíz a kutyán... Orvosi vizsgálat, oltás, féreghajtás, pocak nyomogatás a rendelőben, majd otthon fürdés, bolha irtás és hámpróba a kertben. És persze habzsolás felsőfokon. Szóval így telt el két napunk az újdonsült kutyulival. Kiderült, hogy három hónapos, éppen a fogváltás előtt áll, és amúgy egy makk egészséges, / a lyukas bőrét és a nyakán lévő hurok nyomát leszámítva.../ édes szuka kutyus. Ében fekete szőre miatt, a Blacky nevet adományoztuk neki. Borzalmas sorsa lehetett, szerencsétlenül kezdte az életét. Most már jó kezekben lesz az biztos, bol-dog élete lesz nálunk. Már kezdi tanulni az "ül" és "nem" vezényszavakat és pórázzal, pedig szinte tökéletesen működik. Úgy jön a lábunk mellett, szépen lassan, mintha húsz éve ezt csinálta volna. Szóval elég okosnak bizonyul, a suta, mafla kölyökkutya mivoltához képest. Egyszer írtam még korábban, hogy ért egy nagy bánat. Akkor nem írtam róla, mert egyszerűen még most is nagyon rosszul érint a dolog.. Volt egy csodás kutyánk, egy cane corso, Zeusz névre hallgatott... Sajnos szomorúan ért véget az élete, itthon a kertünkben felakasztotta magát a kerítésünkre...A nyakörve rajta maradt és egy ugatás- ugrálás alkalmával, fennakadt a kerítés tetején. A saját súlyánál fogva megfulladt. Akkor jöttünk haza a lányommal a boltból, épp hogy lepakoltunk már indultunk is volna tovább, mikor szaladt fel a lánykám, hogy Zeusz fennakadt... Hiába rohantunk le, nem tudtunk segíteni rajta, csak az élettelen testét tudtuk már csak leemelni a kerítésről...Leírni is borzasztó így, nem hogy átélni... Sokat sírtam miatta, nagyon sajnáltam, mert nagyon szerettük. 2 évet élt... És most "kutyaharapást szőrével..." szokták mondani...Így gyógyul majd a lelki sebünk. Feledni nem fogjuk, csak az emlékeinkben őrizzük. Végül is ennyi a történet. Most itthon vagyok szabin és jövünk megyünk a lánykámmal, élvezzük a jó meleget a szabadságot és az új családtagot...



Nyakigláb...







In memoriam Zeusz...








Illéskrisz Konyhája



2012. június 16., szombat

TEJBEGRÍZGALUSKA MEGGYMÁRTÁSSAL



















Tegnap olyan jó napom volt, annyira tökéletesre sikeredett... Pedig dolgoztam, vásároltam, éltem  a mindennapi rutinos életemet. Mégis más volt. Hogy miért? Hát elmondom... Mivel egyedül kellett ma dolgoznom a munkahelyemen, és nem volt túl sok páciens előjegyezve, elvittem a lányomat magammal... Sokat segített nekem, fantasztikusan dolgoztunk együtt. Hol a számítógépen segédkezett, hol a kezelőben ügyeskedett. Úgy elrepült a délelőtt, hogy csak ámultunk, mikor készen lettünk. Munka után elmentünk az IKEA-ba, hogy  délutánra, a ballagásra, vegyünk valami szép és hasznos konyhai ajándékot a kedves tanárnéninknek, Mónika néninek. Előtte az étteremben megebédeltünk, majd bejártuk az egész áruházat. Vettünk is nagyon szép dolgokat... Ez után irány volt a bank, az új kártyáért, majd sietnünk kellett haza átöltözni, az évzáróra. Az ünnepség is jó volt, nem volt hosszú és unalmas igazgatói beszéd, csak a lényeg... Bizonyítvány osztás után, kijárt egy finom fagyizás a suli mellett, majd vehettük az irányt hazafelé... Szóval így telt el a tegnapi "lányos" napunk. Ma reggel, míg kipihenték a tegnapi napot és még szenderegtek a gyermekeim, addig készítettem nekik egy finom és laktató reggelit. Nem csak reggelinek kiváló, hanem desszertnek is. Ha erre szánjuk, elég három galuska is, mert igen laktató. Nagyon finom, elhihetitek!


Hozzávalók a galuskához: 3 dl tej, 6 dkg búzadara, 1 tojás sárgája, 3 csapott evőkanál cukor, 1 csipet só, 1 evőkanál vaj. Zsemlemorzsa, csipet cukor, evés olaj. Meggymártáshoz: 30 dkg magozott meggy, ízlés szerint cukor, 1/2 citrom leve, 3 csapott evőkanál étkezési keményítő.


A tejben elkeverjük a darát, a tojás sárgáját, a cukrot, a vajat és a csipet sót. Állandóan kevergetve sűrűre főzzük. Mikor megfőtt, vízzel kiöblítünk egy mélytányért, majd beleöntjük a tejbegrízt. Langyosra hűtjük. Közben elkészítjük a prézlit, úgy ahogy a gombóchoz szoktuk. Míg hűl a dara és a prézli, addig elkészítjük a meggymártást. A magozott meggyet lábosba tesszük és annyi vizet öntünk alá, hogy a szemek kilátszódjanak. Ízesítjük a meggyet cukorral, citromlével, majd felforraljuk. Az étkezési keményítőt kevés vízben elkeverjük, majd a forró meggyhez keverjük és besűrítjük vele a mártást. Ha elkészült, lehúzzuk a tűzről és langyosra hűtjük. Két vizezett kanál segítségével kiszaggatjuk a tányérból a tejbegríz galuskákat és meghempergetjük őket a zsemlemorzsában. Tálra rendezzük a galuskákat, megöntözzük őket a meggymártással, majd kevés porcukorral meghintve máris tálaljuk az ételt. 






És pár kép, a tegnapi segítségemről...

















Illéskrisz Konyhája


2012. június 8., péntek

FRANCIA CSERESZNYÉS LEVÉL



















Ritkán, de néha használok kész leveles tésztát. Volt pár doboz a "mélyben", és mivel apukám meglepett egy hatalmas tál  Germersdorfi cseresznyével, gyorsan sütöttem egy részéből egy tepsi süteményt, egy részéből pedig főztem egy nagy fazék Tejszínes-fahéjas cseresznye levest. A maradékot pedig elcsemegéztük a teraszon. Úgy hogy most, cseresznyét cseresznyével ettünk. Ennek csak az én Jancsim nem örült igazán, mert a párolt gyümölccsel és a fahéjjal ki lehetne őt űzni a világból... Pedig a süti  finom volt és ropogós, a leves pedig hűsítő és krémes.


Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta, 35-40 dkg magozott, lecsepegtetett cseresznye, 1 kanál vaj, 1 pohár zsemlemorzsa, 2 kanál cukor, egy-egy csipet őrölt fahéj és szegfűszeg, 1 tojás.




A leveles tésztát kinyújtjuk és kb. 12 cm-es kockákra felvágjuk. A zsemlemorzsát egy kevés vajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a cukrot és a fűszereket. Langyosra hűtjük a morzsát, majd a cseresznyéhez hozzá forgatjuk. A leveles tészta kockákat megkenjük a felvert tojás felével, majd rakunk mindegyikre a cseresznyés töltelékből. Elosztjuk arányosan. Háromszög alakúra hajtjuk, a sütemény széleit villával lenyomkodjuk, hogy a töltelék ne jöjjön ki sütés közben, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk a kész leveleket. A megmaradt tojással lekenjük a sütik tetejét, majd egy kevés cukrozott zsemlemorzsát szórunk rá. Elmelegített sütőben, 180 C-on arany barnára sütjük a cseresznyés leveleket. Ha nem akarunk bíbelődni a kockára szabott tészta darabokkal, akkor egyszerűen csak kinyújtjuk a tésztát, lekenjük a tojással, megszórjuk a töltelékkel és mint a bejglit szokás, simán feltekerjük és rúdban emeljük át a tepsire.







És a Tejszínes-fahéjas cseresznye leves, hűsítőnek...








Illéskrisz Konyhája



2012. május 29., kedd

MÁKOS KOCKA ÉS GYEREKNAP...














Nem tudom elégszer leírni, hogy szeretem a MÁKOS sütiket... Számtalan formában készítettem már, ilyen-olyan süteményben, de még mindig van új a nap alatt számomra is. Ezt a receptet a "Mindmegette" oldalán találtam, és meg kell mondjam, hogy kitűnő recept. A tésztájával nagyon könnyű dolgozni, szinte terült magától, a tölteléke pedig ízletes, nem száraz nem tömény, úgy hogy ez egy perfekt sütemény. Vendégségbe sütöttem és annyira ízlett a háziaknak, hogy minden zokszó nélkül megjegyezték, hogy ha már mindneki vett már, akkor eltennék a tálat, mert szeretnék ha maradna a sütiből...! :o))) A reggeli kávéhoz elengedhetetlen lesz majd... A lelkemre kötötték, hogy ha haza érünk, még azon melegében nyomtassam ki a receptjét, nehogy szem elől tévesztődjön...Szóval, aki szereti a mákos dolgokat, az minden képen próbálja ki, biztos nem fog csalódni benne.


Hozzávalók a tésztához:
  • 30 dkg liszt, 20 dkg Rama margarin, 18 dkg porcukor, fél csomag sütőpor, 1 tojás sárgája
  • tejföl, amennyit felvesz, hogy könnyen nyújtható legyen (kb. 1-2 evőkanálnyi), csipet só.
  •  
  • A töltelékhez:: 
  •  
  • 20 dkg porcukor, 17 dkg darált mák, 17 dkg liszt, fél csomag sütőpor
  • 8 dkg puha Rama margarin, 1 egész tojás, fél citrom leve és reszelt héja, 1 csomag vaníliás cukor, 2,5 dl tej, csipet só.
  •  
  • Valamint:
  • pikáns lekvár az alsó lap megkenéséhez, tojásfehérje a kenéshez.


A tészta hozzávalóiból pite tésztát gyúrunk, majd elfelezzük. 






Az egyik tészta adagot egy vajazott-lisztezett kb. 25x35 cm-es tepsibe nyújtjuk. A lapot megkenjük egy kevés barack lekvárral. Ez után elkészítjük a tölteléket. A vajat, a tojást és a kétféle cukrot habosra keverjük, hozzáadjuk felváltva a mákot, a lisztet, a sütőport, a citrom levét és reszelt héját, a tejet és a csipet sót. Habosra keverjük a mákos tölteléket. Ezt töltjük rá a tepsiben lévő lekváros tészta lapra. 






A másik tészta adagot is kinyújtjuk és a mákos töltelékre tesszük. A süteményt villával megszurkáljuk és a maradék tojásfehérjével lekenjük. Előmelegített sütőben, 175 C-on, kb. 40-45 percig sütjük a sütemény. A sütés végeztével érdemes tűpróbát végezni, hogy valóban át sült-e... A tepsiben langosra hűtjük, majd felkockázzuk. Tálra rendezzük a kockákat és porcukorral meghintve tálaljuk a mákos süteményt.





És pár kép a lányokról, ahogy a gyereknapot eltöltötték a szomszédban...Amíg mi felnőttek koktéloztunk és grilleztünk, ők pancsoltak ezerrel. A fiúk összeállították a lávaköves grill-kocsit, a lányok terítettek és salátát gyártottak...Volt finom orjaleves, grill hús, csípős grill kolbász, saláta, pirítós kenyér és koktél. Nem tudom mi a neve a koktélnak amit ittam, csak azt tudom, hogy nagyon finom volt : jég, Ciontreau likőr és ananászlé...Mennyei!



Kész a grill-kocsi...





Jöhettek a húsok...Csirkemell, karaj, grill kolbász...
Először a fóliában párolódva, aztán a forró köveken sülve.












 A kutyák is szimatoltak ezerrel...





A lányok pedig a vízben őrjöngtek egész nap...Úszott az egész téli kert...
























Illéskrisz Konyhája