"A kiválóság nem örökletes. A minőség nem veled születik. Csak akkor lehetsz a legjobb, ha a legjobbakkal veszed fel a versenyt."

Gundel Károly

2017. március 16., csütörtök

~ RICOTTÁS RAVIOLI ~














Szeretjük a házi gyúrt tésztákat, főleg ha az szorosan kapcsolódik az Olasz konyhához. A ravioli márpedig ilyen. Se szeri, se száma a töltelék variációknak, nekem ma a ricottára és a sonkára esett a választásom. A tésztája ennél egyszerűbb már nem is lehetne, hiszen csak három összetevőből áll, liszt, víz, olaj és tojást nem tartalmaz. Sőt, ezt elmondhatom a töltelékéről is, hiszen az három dologból áll össze. Fél óra, és tálalható... Még egy hosszúra sikerült nap után sem okoz gondot az elkészítése. Nagyon finom és könnyed tésztaétel az egyszerűség jegyében.


Hozzávalók 24 db. raviolihoz: 1,5 csésze liszt, 1/2 csésze langyos víz, 1 evőkanál olaj, 1/3 mokkáskanál só. Töltelék: 250 gr. ricotta, 2 evőkanál darált füstölt sonka, 1 evőkanál vágott metélőhagyma. Tálaláshoz: tejföl, parmezán és metélőhagyma.


A tészta hozzávalóit kimérjük egy tálba, majd  közepesen kemény tésztát gyúrunk belőle. Amíg kikeverjük a tölteléket, addig letakarjuk pihenni.




A ricottát egy tálba tesszük, hozzáadjuk a darált füstölt sonkát, a vágott hagymát és ha kóstolás után még kell, akkor egy kevés sót is. Vigyázzunk, mert a sonka eredendően sós... Villával kikeverjük a töltelék masszáját.




A pihentetett tésztát nagyon vékonyra kinyújtjuk, majd tetszőleges formájú ravioli szaggatóval kiszaggatjuk. 




A tésztalapokat megtöltjük kb. kisebb diónyi töltelékkel, majd szorosan lezárjuk.






Bő, sós vizet forralunk, majd megfőzzük benne a raviolikat. 5-7 perc alatt feljönnek víz tetejére, akkor már elkészültek. Szűrőlapáttal kiszedjük őket és lecsepegtetjük. Tálaláskor tejfölt teszünk rá, majd parmezánnal és metélőhagymával megszórva, forrón adjuk asztalra.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése